Tanítás‎ > ‎

Szagazonosítás

Miklósi Ádám etológus írása, rendőrkutyák munkájáról és tesztekről

Szagazonosítás - Múlt, jelen, jövő?

A kutyát csak távolról ismerők többsége meg van győződve arról, hogy ezek az állatok szinte az orrukkal látnak. Mi sem bizonyítja ezt szerintük jobban, mint a bevásárló szatyrok körül ólálkodó ebek látványa, vagy amikor a séta során a kutya az egyik fától a másikig végigszaglássza a földet. A kutyások többsége azért már nem ilyen biztos ebben, hiszen hányszor megtörtént, hogy kedvencük szórakozottan robogott el kedvelt labdája mellett, vagy alig ismerte meg a gazdit este a sötétben. A kutyák szaglásáról természetesen lehet sokat beszélgetni és adomázni, de mindjárt megváltozik a helyzet, ha élet-halálról van szó, vagy legalábbis majdnem.

A kezdetek

Ami a szaglási képességet illeti a kutyát és az embert nem lehet egy lapon említeni. A kutya jobb képességét ezen a téren az ember hamar felismerte, de igazi alkalmazásra csak lassan került sor. Legkorábban a nyomkövető vadászkutyák kerültek „bevetésre”, a fő hangsúly itt a megfelelően teljesítő fajták illetve vérvonalak kitenyésztésére helyeződött. Jóval később, mintegy száz éve kezdődött meg a kutyák „hivatalos” alkalmazása a rendőrségnél elsősorban szintén nyomkövetői feladatokban. Körülbelül az 1920-as évekre tehető, amikor több európai országban szagazonosítóként is alkalmazni kezdték a kutyákat. Igazán komollyá azonban akkor kezdett válni a dolog, amikor a kutyáknak egyre fontosabb szerep jutott egy bűntárgy illetve egy ember közötti kapcsolat felderítésében. Érdekes röviden áttekinteni, hogy miképp változtak ezek a módszerek az évek alatt.

Kezdetben a kutyának a felsorakoztatott emberek közül kellett választania. A bűnjeleket egy befőttesüvegben tárolták, és ebből vehetett mintát a kutya, majd az előállított egy gyanúsított és 4-5 „ál-gyanúsított” közül kellett kiválasztania azt, akinek a szaga a legjobban hasonlított a bűnjelen lévő szaghoz. A kutya ugatással jelezte a válaszát, amelyet még 2-3-szor meg kellett ismételni az egyértelmű eredmény reményében. 
Mivel az emberek jelenléte igencsak zavarta a kutyát (pl. a gyanúsított, aki éppen lehetett ártatlan is, elképzelhető, hogy éppen a félelmével vonta magára a kutya figyelmét), jobb megoldásnak tűnt, hogy különféle tárgyakat használjanak. Kezdetben nem szabályozták, hogy milyen tárgyak szerepelhetnek a vizsgálatban, de hamarosan kiderült, hogy a kutyák bizonyos tárgyakat szívesebben kiválasztanak, mint másokat. Az eljárást ezek után úgy módosították, hogy a tárgyakat egységesítették, mégpedig rozsdamentes acélhengerek használatát vezették be. A vizsgálati személyek (általában 6-7 és köztük a gyanúsított) az acélhengereket egy rövid ideig a kezükben tartották, majd egyenként egy sorba egymástól kellő távolságra a földre helyezték őket. A kutya a bűnjel megszagolása után választhatta ki a leghasonlóbbat. Ekkor már külön hangsúlyt helyeztek az acélhengerek tisztítására is, de a módszerek eltérőek voltak. Egyesek minden felhasználás után sterilizálták ezeket, míg mások mosószeres mosás után a napon szárították meg.

Sokat változtattak azon is, hogy hány embertől származó minta vegyen részt a vizsgálatokban, illetve, hogy a kutyának hányszor kell helyesen választania, ahhoz, hogy a bizonyíték perdöntő lehessen. A 2x6-os módszer azt jelentette, hogy minden vizsgálati személy (6 fő) 2 db acélhengert szagosított meg, majd ezeket egymás mögé 2 sorba állították fel. Ennek megfelelően a kutyának is kétszer kellett választania egymás után. Később a módszert tovább bonyolították, úgy, hogy 4 sorban helyeztek el 6 mintát, de most az egyik sorból kihagyták a gyanúsított mintáját. Ez a módosítás azt a cél szolgálta, hogy látszódjon a kutya nem csak megszokásból, vagy kényszerből hoz be valamilyen tárgyat.

Néhány külföldi példa

A kutyák szagazonosításának eredményét számos országban bizonyítékként fogadja el a bíróság. Éppen ezért arra törekszenek, hogy ezek a vizsgálatok minél szakszerűbben legyenek megtervezve és elvégezve. 
Belgiumban egy sorba helyezik el a gyanúsított és a többiektől (általában 3 személy) szagosított acélhengerét. Mind személy két mintát ad kivéve a gyanúsítottat. Ha a kutya a gyanúsított szagával jelzett acélhengert hozza be, akkor ezt egy másikkal pótolják, és a vizsgálatot még kétszer elvégzik.
Németországban ettől eltérő módszert alkalmaznak. A vizsgálatot megfelelően a kutyáknak egy ellenőrző teszten kell megfelelniük. Ebben az esetben is a 6 minta között van a gyanúsított által szagosított acélhenger, de a kutyának egy másik szagmintát kell beazonosítania. Az „igazi” vizsgálatot egy nap múlva végzik, amikor újabb 6 hasonló minta alapján a kutyának már a bűnjel szagának megfelelőt kell kiválasztania. Az eredményt a bíróság csak akkor fogadja el hitelesnek, ha még 3 kutya is hasonlóan választ.

Vizsgálati módszerek
A kutyák szagazonosító képességét alapvetően háromféle helyzetben szokták vizsgálni. 
• A detektáláson alapuló eljárás lényege, hogy megbizonyosodjunk arról vajon egy adott szag előfordul-e valahol vagy sem. A kísérlet során változtatjuk az illető anyag koncentrációját, és megfigyeljük, hogy milyen töménység mellett jelzi még a kutya a jelenlétet. Számos vizsgálat alapján elmondható, hogy a kutyák átlagosan 100-1000-szer érzékenyebbek az egyes szagokra, mint az ember, de a kutatók nagyon nagy egyedi különbségekkel találkoztak. 
• A szagdiszkriminációs kísérletekben mindig 2 szagpár szerepel, amelyek közül csak az egyik kiválasztását követi jutalom. Ez a módszer alkalmas arra is, hogy egymás után több szagpárt alkalmazva a kutyát „megtanítsuk tanulni”. A tapasztalatok szerint az új szagpárok elsajátításához szükséges próbák száma a kísérlet előre haladtával fokozatosan csökken, ami valóban arra utal, hogy a kutyák egyre jobban értették a feladatot, és a végén már 3-5 próba is elég volt ahhoz, hogy megtanulják melyik a jutalmazott szag a párból. 
• A mintaválasztás során, ahogy azt már korábban is említettük, a kutyának több szag közül kell a megfelelőt kiválasztania. A párosítás szempontja természetesen többféle lehet, így például egyes kísérletekben arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy vajon a kutya képes-e egy személy különböző testtájairól vett szagmintákat összepárosítani. Eddigi ismereteink szerint a kutyák egy része erre is képesnek bizonyult.

Problémák és nehézségek

Már a korábbiakból is látható, hogy a szagazonosítási módszerek fejlődését leginkább a „próba-szerencse” jellemezte. További gondot jelentett, hogy a szakirodalomban sok publikációban megkérdőjelezték e módszer hitelességét, a kutyák nagyon bizonytalan teljesítményére alapozva. Nézzünk röviden néhány szempontot!
Sok esetben a kutyakiképzője tudta, hogy mi a helyes választás, azaz hol van a gyanúsított szagmintája. Ez persze erősen befolyásolhatta az eredményt, hiszen előfordult, hogy a kutya első rossz választását a kiképző hangosan kommentálta, mire a kutya megváltoztatta döntését. Ilyen helyzetben az is előfordulhat, hogy a kutya „érzékeli” a kiképző tudattalanul adott jelzéseit, hiszen gazdája „érdekelt” kutyájának jó teljesítményében. Ma már mindenki arra törekszik, hogy a kiképző ne tudja, hol van a gyanúsított mintája.

A kutyák többsége ilyen helyzetekben szeret „teljesíteni”. Ez a mintaválasztásos feladatokban azt jelenti, hogy gyakrabban fognak jelezni, vagy egy tárgyat beapportírozni, mint az várható lenne. Fontos tehát megbizonyosodni arról, hogy a kutya nem jelez, ha a megfelelő pár nincs jelen a minták között (negatív kontroll). 
Két szagminta között sokféle egyezés lehet, így például az, hogy mindkettő dohányostól származik. Mivel a kutyát utólag nem lehet megkérdezni arról, hogy mi alapján választott, fontos, hogy a minták ilyen tekintetben is megfelelően legyenek kiválasztva. Természetesen az ilyen „hibákat” megfelelő kiképzéssel el lehet kerülni, illetve kellő gyakorlással előfordulási gyakoriságuk csökkenthető. Ettől függetlenül azonban nehéz megállapítani, hogy a kiképzett kutyák közül melyek „működnek” jól. Hollandiában nemrég több tucat szagazonosító kutya bevonásával végeztek kutatómunkát annak megállapítására, hogy milyen körülmények befolyásolják a kutyák munkáját, és hogy egyes egyedek mennyire megbízhatóak. Erről következő részben számolunk majd be.

Tudják-e a rendőrkutyák, hogy mit csinálnak?

Korábban már volt arról szó, hogy a rendőrkutyák fontos szerepet játszhatnak a szagazonosításban, amikor a bűntény helyszínéről begyűjtött szagmintákat összevetik a feltételezett tettestől származó szagokkal. A logikus hangzás ellenére azonban minden nem ilyen egyszerű. Az ember testéhez kapcsolódó szagok például igencsak eltérőek, attól függően, hogy mely testrészről származnak. Emberekkel végzett kísérletek alapján ismert, hogy mi sokkal hasonlóbbnak érezzük két ember azonos testrészéről származó szagát, mint egy ember eltérő testrészéről vett szagmintákat. Igaz, az ember szaglásának jóságát sokan megkérdőjelezik. 
"Kutyás körökben" régóta tartja magát az az elképzelés, miszerint a kutya képes beazonosítani az emberi szagokat függetlenül attól, hogy az ember melyik testrészéről származnak. Az 1930-as években folyó kutatásaikban a német Niemand és mások valóban kimutatták ezt a hatást.

Előtréning

A nyolcvanas évek végén két amerikai kutató elhatározta, hogy végleg utánajár a dolognak. Kutatásaikhoz három négylábú barátjuktól kértek közreműködést. A bloodhound, labrador retriever és amerikai staffordshire terrier korábban már több vizsgán is megfelelt, majd ezt követően speciális tréningben részesült a feladat végrehajtásához. 
A kutyák első feladata az volt, hogy parancsra behozzanak egy fémhengert, amelyre előzőleg a gazda kézszagát vitték fel. Később már a kutyának egy kézszagú illetve egy teljesen tiszta, szagtalan fémhenger közül kellett a helyeset kiválasztania. A helyes választást olymódon könnyítették meg, hogy a kezdeti próbák során a tiszta hengert a talajhoz rögzítették. Végül két szabadon álló fémhenger közül kellett a megfelelőt apportírozni. Ha a kutya hibázott, akkor addig ismételték a gyakorlatot, amíg a helyes megoldásig el nem jutottak. A jól választó kutyákat szóval dicsérték meg. 
A tréning végső szakaszában már több szagosított fémhenger közül kellett a kutyának választania. A fémhengerek különböző emberek kézszagát hordozták, és a kutyának meg kellett találni a gazda kézszagának megfelelőt. Amikor már ez is jól ment következhetett a tényleges kísérlet.

Valójában mi alapján döntenek?

A kísérleti próbákat igen szigorú szabályok szerint végezték. A kutyáknak mindig két fémhenger közül kellett választania, amelyeket egymáshoz igen közel, kb. 5 cm-re helyeztek el. A hengerek kihelyezéséhez különleges fogószerszámot használtak, hogy más szag még véletlenül sem kerüljön rájuk. A kutyának a gazda lábánál kellett ülnie, s mindketten háttal voltak a hengereknek, így nem láthatták, hogy melyik henger hová került. Egy fél perc múlva a páros megfordulhatott, és a gazda parancsára a kutyának be kellett vinnie a minta szagának, azaz a gazda kézszagának, megfelelő fémhengert. A kutya elindulása után a gazda már semmilyen módon nem avatkozhatott be a keresésbe, és egy próba addig tartott, amíg a kutya az egyik hengert be nem apportírozta a gazdának. Külön ügyeltek arra is, hogy a szagok hasonló módon kerüljenek a mintára, így a fémhengereket a szagmintát adó személyek fél percig a kezükben vagy a könyökhajlatukban tartották (az utóbbi esetében egy fogó segítségével).

Természetesen egy ilyen feladat erősen igénybe veszi a kutyák teljesítőképességét, másfelől viszont sok próba kell ahhoz, hogy bizonyosan kimondhassuk (statisztikai elemzéssel), hogy a kutya végül is képes-e megfelelő szinten megoldani a feladatot. Éppen ezért a kísérleti próbákat (átlagosan 20 próba egy adott kutyára nézve és adott típusú feladat esetén) egy hosszabb időszakra elosztva végezték el, ügyelve arra, hogy a különböző típusú összevetésekkel a kutyák különböző sorrendben találkozzanak. A kutatók hat különböző páros összehasonlítást tartottak szükségesnek ahhoz, hogy bizonyosságot szerezzenek a kutyák szagmegkülönböztető képessége felől, azaz, hogy a kutya képes-e észrevenni a hasonlóságot a különböző testtájak szaga között. Az azonosítás alapjául szolgáló minta tehát mindig a gazda kezéről vett szag volt.

Próbatípusok
1. A kutyáknak egy szagtalan és egy a gazda kézszagát hordozó fémhenger között kellett választaniuk. Ez a teszt csak arra szolgált, hogy kimutatható legyen a kutyák tréningjének hatása.
2. Az előzőhöz hasonló próba, de itt a könyökhajlat szaga van az egyik mintán, mert fontos volt tudni, hogy önmagában ez a szag is hatásos.
3. A fémhengerekre a gazda és egy idegen kézszagát vitték fel. Ez a feladat is a tréning során megszerzett képesség tesztelésére szolgált.
4. Ebben a tesztben az egyik fémhenger a gazda könyökhajlat szagát a másik az idegen kézszagát hordozta. A kezdeti feltevés szempontjából ez volt a legfontosabb teszt, hiszen ha létezik „általános gazdaszag”, akkor a kutyának jelen körülmények között is a gazda szagát magán viselő hengert kellett bevinnie. (Emlékeztetőül az emberek ebben a helyzetben az idegen ember kézszagát tartanánk hasonlóbbnak).
5. Most mindkét fémhenger gazda szagú volt, az egyikre a kézről a másikra a könyökhajlatból származó szagot vitték fel. Ebben az esetben a kutyák helyes választása, arra utalna, hogy létezik egy testtájra jellemző szag. 
6. Mindekét fémhengeren a könyökhajlatból származó szag volt, az egyiken a gazdáé a másikon az idegené. Ebben a helyzetben a kutya választása rámutathatna arra, hogy képes kiválasztani a hasonló szagok mellett is a gazdára jobban jellemző szagot.

A mellékelt táblázat jó mutatja, hogy a kutyák helyes válaszainak aránya igencsak eltérő volt. A kísérelt szerint a kutyák a szagtalan hengerrel szemben könnyen kiválasztották, mind a kézszagot (1. típus), mind a könyökszagot (2. típus) hordozó hengert, de kicsit rosszabbul teljesítettek, ha mindkét minta kézszagú volt. Ez arra utal, hogy valóban létezhetnek olyan szagkomponensek, amelyek egy adott testtájra jellemzőek, és ezek megnehezíthették a kutya választását. De mivel véletlen választás alapján a kutyának 50%-os teljesítményt kellene nyújtani, a 3. típus esetében megfigyelt 73% még valódi különbségtételi képességre utal.

A kutyák átlagos teljesítménye a 4. típusú próbákban volt a legrosszabb, ahol a gazda kézszagának párját az idegen kézszaga illetve a gazda könyökszaga közül kellett kiválasztani. A három kutyából kettő bizonyosan nem volt képes a hasonlóság felismerésére, és ez a kutatók szerint megkérdőjelezi, hogy valóban létezik-e egy általános testszag.

Az 5. típusú próbák sikeressége pedig megint csak azt erősítette meg, hogy testtájra jellemző szagok léteznek. Érdekes módon az egyik kutya akkor is jól választott, amikor a minták a testtájak szempontjából kiegyenlítettek voltak (6. típus), hiszen a gazda könyökhajlatszagát helyesen párosította a kézszaghoz.

Minták Kutyák eredményessége Átlag
I. II. A B C 
1. típus: gazda keze üres 100 87 91 93
2. típus gazda könyöke üres 88 na 83 85
3. típus gazda keze idegen keze 70 68 82 73
4. típus gazda könyöke idegen keze 70 57 46 58
5. típus gazda keze gazda könyöke 65 86 81 77
6. típus gazda könyöke idegen könyöke na na 90 -

A „mindent eldöntő” kísérlet tehát negatív eredménnyel zárult. Mivel a kontroll próbák során a kutyák képesek voltak a kéz és könyök szagok felismerésére, a kritikus tesztben mutatott gyenge teljesítmény arra utal, hogy az embereknél talán nincs is olyan egyénre jellemző szagkomponens, amely minden testtájon megjelenik, és lehetővé tenné a „keresztazonosítást”, azaz annak felismerését, hogy ezek a minták egyazon embertől származnak.

Erre az eredményre azonban a többség nem számított, így aztán nem csoda, hogy hamar megindultak a találgatások vajon mennyire általánosak ezek az eredmények, s nem lehet-e, hogy módszertani hibával állunk szemben. Mások viszont az adatok nyomán kijelentették, hogy a kutyák bizonytalan szaglási képessége alkalmatlanná teszi őket, a megbízható teljesítményt kívánó szagazonosítási feladatokban való részvételre, különösen, ahol emberek „sorsáról van szó”. 
De vajon tényleg ilyen rossz a helyzet?

Tudják-e az emberek, miképp szagolnak a rendőrkutyák?

A szakemberek többségénél nem aratott túl nagy sikert az a negatív eredmény, hogy gyakorlott szagazonosító kutyák nem voltak képesek az “általános testszag” felismerésére, azaz választásukat a testtájak szaga is befolyásolta. Rutinos kutyakiképzők azonban tudják, hogy egy adott feladat megoldásában az állat teljesítményét döntően befolyásolja kiképzés mikéntje. Így a korábban leírt kísérlet kritikusai is elsősorban a kutyák kiképzésének módszerében keresték a negatív eredmények okát. Hamar kiderült, hogy az amerikai rendőrkutyákat kizárólag kézszagokkal tréningezték, és a gyakorlás során csak olyan tárgyakat apportíroztattak velük, amelyeken a gazda kezének szaga volt. Így könnyen előfordulhatott, hogy a kutyák a gazda kezének szagát magának a gazdának a szagával azonosították, így valóban nehézségeik támadtak, amikor életükben először két “félig ismerős” szagot kellett összehasonlítani (a gazda könyökszaga és az idegen kézszaga).

Nem volt tehát kétséges, hogy a kísérleteket meg kell ismételni, de ezúttal olyan kutyák bevonásával, amelyek a gazdaszag tekintetében sokrétűbb tapasztalattal rendelkeznek. Az amerikai módszerrel szemben a holland rendőrkutyákat többféle testszag felhasználásával képezik ki, így ideális alanyoknak tűntek a kérdés kísérleti vizsgálatához.

A holland módszer

A szagmintákat acélhengerekre helyezték el, amelyeket a hat “gyanúsított" egyenként öt percig tartott a kezében, könyökhajlatában vagy nadrágja zsebében. A kísérleteket egy nagyobb helyiségben végezték, amelyet naponta takarítottak. A kísérlet vezetője előre meghatározott módon hat acélhengert helyezett a padlóra, és a véletlenszerűen kiválasztott “gyanúsított" szagát mintaként megmutatták a kutyának. A kutya gazdája sohasem tudta, melyik henger rejti a megfelelő szagot. A próba akkor ért végett, ha a kutya egy acélhengert bevitt a gazdának, vagy ha még akkor sem volt képes választani, miután legalább kétszer végigszagolta az összes mintát.

Valójában a kutyáknak három különböző helyzettel kellett megbirkózniuk:
1. Az esetek egy részében a minta kézről származott, de a választható hengereken lévő szagokat a könyökhajlatból gyűjtötték. 
2. Máskor a minta a könyökhajlat szaga volt, de az acélhengerek egyik felének szaga kézről, míg másik felének a szaga a könyökhajlatból származott. Fontos megjegyezni, hogy ilyen feladatot a kutyák korábban sohasem hajtottak végre. 
3. Ezzel szemben ismerős lehetett számukra a kísérlet harmadik feladata, amelyben a mintát egy korábban zsebben tartott acélhenger szolgáltatta, míg a kiválasztandó szagok kézről származtak. A kísérletezők vigyáztak arra, hogy ne nehezítsék meg feleslegesen a kutya munkáját. Így egy napon belül mindig ugyanazokkal a szagokkal dolgoztak a három eltérő próba során, s a szükséges próbákat több mint egy év alatt(!) ejtették meg a hat, egyébként közben is “szolgálatban" lévő rendőrkutyán.

Eredmény vagy eredménytelenség?

Mivel hat lehetőség közül kellett választani, a vak szerencse az esetek egyhatodában, azaz kb. 16 százalékban segítethette a kutyákat a választásban. Összességben a kutyák az esetek 46 százalékában bizonyultak sikeresnek, ami jóval több, mint ami a puszta véletlennek lenne köszönhető. Az adatok szerint a kutyák sokkal jobban teljesítettek az általuk korábban gyakorlott feladatban, hiszen a nadrágzseb szagát az esetek 58 százalékában tudták összepárosítani a megfelelő kézszaggal. Ezzel szemben mindössze 32 százalékban voltak sikeresek, amikor a kézszaghoz kellett a megfelelő könyökhajlatszagot kiválasztani. A korábban említett amerikai vizsgálattal szemben a holland kutyák képesek voltak különböző testrészek szagának összepárosítására, bár a szkeptikusok mondhatják, hogy a 32 százalékos felismerési arány elég messze esik az elvárható száz százaléktól (bár így is kétszerese a véletlen alapján elérhető 16 százaléknak).

Ellenőrző tesztek

A választás fent leírt módszere azonban nem az egyetlen lehetséges megoldás. A kíváncsi holland rendőrök ezért további kísérleteikben arra a kérdésre kerestek választ, vajon eltérő vizsgálati körülmények javítják-e a kutyák teljesítményét.

1. Negatív kontroll 
Az egyik, kontrollként alkalmazott módszer esetén az egyik hatos választásban nem szerepelt a “gyanúsított" szaga. Ebben az esetben a kutya akkor viselkedett helyesen, ha nem vitte be az egyik hengert sem.

2. Pozitív választás 
A másik módszerben mindkét sorozatban elhelyezték a “gyanúsított" szagát, de a sorrend eltért.

3. Pozitív kontroll
A bírósági gyakorlatban a védők gyakran azzal érvelnek, hogy védencük szagát a kutya valamilyen okból előnyben részesítette. E feltételezés kizárására fejlesztették ki a következő módszert, amelyben a kutyának először nem a gyanúsított, hanem egy másik idegen személy szagát kell beazonosítania, de ekkor a lehetséges választások között ott van a gyanúsított szaga is. A második, immár “igazi" azonosításra csak akkor kerül sor, ha a kutya az első esetben helyesen választ.

4. Ellenőrzés 
Végül egy másik tesztben a kutyáknak a gyanúsított szagát úgy kell azonosítania, hogy hat szagminta közül először a gyanúsítottól korábban vett másik mintát választja ki. A kritikus teszt csak a korábbi helyes választások után következett, amikor a kutyának a tetthelyről származó minta alapján kellett választania.

Az eredmények azt mutatták, hogy a kutyák a pozitív kontroll során és az ellenőrző teszthelyzetben érték el a legnagyobb teljesítményt (58, illetve 55 százalék). Érdekes megvizsgálni azonban a negatív kontroll tesztben a kutyák viselkedését. Ha az első sorozat tartalmazta a gyanúsított szagát, akkor a kutyák teljesítménye elérte a 70 százalékot, ezzel szemben ha a második sorozatban volt a keresett henger, alig több mint az esetek felében választottak helyesen. Más szóval az eredményeket az rontotta le, hogy a kutyák akkor is bevittek egy acélhengert, amikor nem találtak megfelelő párosítást. 
A pozitív választásos helyzetben (itt mindig van pár) a kutya gazdája biztos abban, hogy mindig van helyes megoldás, ezzel szemben a negatív kontroll kísérletben nem tudja, melyik hatos sorozatban helyezték el a gyanúsított szagát. Érdekes módon a kutyák akkor dolgoznak jobban, amikor a gazda bizonytalanabb, azaz nem tudja, van-e helyes megoldás vagy nincs.

A különbségeknek számos oka lehet. Egyrészt a pozitív kontroll és az ellenőrzés helyzeteiben az első próba kiválogatja azokat a kutyákat, amelyek tovább léphetnek. Egyúttal a gazdák is kevésbé idegesek látván kutyájuk jó teljesítményét. A sikeres apport és a jutalmazás a kutyákra is jó hatással van. A negatív kontoll helyzetben való sikeres teljesítménynek viszont ellene dolgozik az a gyakorlat, hogy a gazdák sikeres apportírozás esetén az acélhengereket újra meg újra eldobva játszanak a kutyával. Így előfordulhat, hogy a kutyát játékra irányuló motivációja akkor is egy henger bevitelére készteti, amikor azon nincs meg a megfelelő szag.

Merre tovább?

A probéma egyik megoldása az lehet, hogy a fémhengerek helyett szagosított rongyot használnak, és a feladat nem apportírozás, hanem a kutyának magatartásával kell jeleznie (lefekvés, ugatás), melyik üveg tartalmazza a megfelelő rongyot. Ebben a kísérletben (amelyet a korábban leírtakhoz hasonló feltételek között végeztek) a kutyák valóban jobban teljesítettek, azaz ritkábban hibáztak akkor, ha nem volt a mintának megfeleltethető szag a választhatók között.
Mindazonáltal teljesítményük még így is sokszor az elvárható szint alatt maradt. Így felmerült annak a lehetősége, hogy a feladat szükségtelenül bonyolult, hiszen egyszerre hat különböző szagot kell fejben tartani, és az elvárt viselkedési válasz is eltérő attól függően, hogy van-e a mintának párja vagy nincs.

Kísérletképpen a holland kutatók új kísérleti elrendezést javasolnak, ahol a kutyának egyszerre csak két szagot kellett összehasonlítani: a mintát és egy acélhengerre elhelyezett, “ismeretlen" szagot. Ha a kettő egyezik, akkor a kutyának kaparással, lefekvéssel kell ezt jeleznie, ha különbözik, akkor viszont egy szagtalan acélhengert kell beapportíroznia. Ebben a helyzetben azonban a kutyának több próbát kell egymás után kiállnia, hogy döntése megbízhatónak tűnjön. Az első próbák pusztán arra irányulnak, hogy ismert szagpárokat használva bebizonyosodjon, a kutya valóban jól dolgozik. Így csak hat helyes válasz után vizsgálják meg, vajon a kutya képes-e a bűnjel szagának azonosítására (lásd táblázat).

Előzetes kísérletek tanúsága szerint a kutyák teljesítménye főleg abban a helyzetben javult, amikor különbség volt a minta és másik felkínált szag között. Ez azért fontos, mert a korábbi esetekben éppen az ilyen típusú hibák vezethettek a gyanúsított téves megvádolásához. Más szóval korábban a kutyák akkor is kiválasztottak egy acélhengert, amikor annak szaga valójában nem illett a mintához.
Természetesen ehhez a kísérlethez a kutyákat külön ki kell képezni, és ez igencsak komoly terhet rótt a gazdákra és a kutyákkal foglalkozó személyzetre. Ez a kiképzési forma sok elemében eltér a hagyományostól, és a gazda nem képes egyedül véghez vinni, ami megnehezíti a módszer elterjedését, hiszen a rendőrség általában pénz és emberhiánnyal küzd (még Hollandiában is). Csak a jövőben derülhet ki, hogy a kutyák jobb teljesítménye valóban kikényszeríti-e a hagyományos módszerek megváltoztatását Hollandiában.

Próba 1.szag 2.szag
1. A ember G ember
2. B ember B ember
3. C ember C ember
4. D ember D ember
5. E ember gyanúsított
6. F ember F ember 
7. bűnjelszag H ember
8. G ember I ember
9. H ember H ember
10. bűnjelszag gyanúsított
11. I ember I ember
12. gyanúsított gyanúsított
Comments